Tandori csirke: nemcsak isteni finom, de egészséges is!

tandori-csirke

A Tandori csirke sokunk kedvence, és bár az eredeti speciális edényben vagy faszénen sütve készül, bátran megpróbálkozhatunk az elkészítésével hagyományos sütőben is.

Tandori csirke hozzávalók (4 személyre)

8 db csirke alsócomb, lebőrözve
olajspré
a marinádhoz:
3 dl natúr joghurt
fél vöröshagyma, apróra vágva
1 gerezd fokhagyma, préselve
1 teáskanál piros paprika (lehetőleg füstölt)
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál kurkuma
1 teáskanál Cayenne bors
1 teáskanál só
1 evőkanál Garam Masala fűszerkeverék

Tandori csirke elkészítése

A marinád hozzávalóit alaposan keverd össze egy pohárban.

Tedd a lebőrözött csirkecombokat egy jól záródó edénybe vagy fagyasztó zacskóba, öntsd rá a marinádot, és pihentesd a hűtőben legalább 8 órán keresztül.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, bélelj ki egy tepsit alufóliával és állítsd rá a sütőrácsot – ez majd a mosogatásnál lesz nagy segítségedre. Vedd ki a húst a hűtőből, csepegtesd le a marinádot (vissza a zacskóba!), és helyezd a húst a sütőrácsra. Előmelegített sütőben süsd 20 percig, majd vedd ki, kend be a húst vastagon a marináddal, fordítsd át, és a másik oldalát is kend be vastagon marináddal. Süsd újabb 10 percig, majd vedd ki a sütőből, kend be vastagon marináddal, fordítsd át, a másik oldalt is kend be marináddal, spricceld be olajsprével, és tedd vissza a sütőbe 10-15 percre. Tálalás előtt hagyd állni 5 percig.

Természetesen a csirke más részeiből is elkészíthető az étel, de akkor a sütési időt is annak megfelelően kell módosítani.

About Ihirek

Az ihirek.hu egy főként helyi eseményekre, és helyi vonatkozású hírekre és publicisztikákra specializálódott online felület, melyet többségükben önkéntes helyi tudósítók, újságírók és lelkes helyi lakosok szerkesztenek.

View all posts by Ihirek →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük