Huszonegy bort választottak a Külügyminisztérium idei borválogatásába

Bor

Budapest, 2019. március 1., péntek (MTI) – Huszonegy magyar bort választottak a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) borválogatásába, a magyar termőhelyek jellegzetességeit jól bemutató borcsomagok Magyarország külképviseletein erősítik a magyar borról kialakult képet.

A KKM borválogatását 2011-ben állították össze először hasonló keretek között, majd 2014-től minden magyar külképviseletre eljuttatják – idézte fel a tárca pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Menczer Tamás államtitkár.
A tárca borválogatásába pontosan meghatározott termőterületekről származó, ezek jellegzetességeit, egyediségét felmutató, Kárpát-medencei szőlőfajtákból készült, magyar borok kerülhetnek be – közölte.
A huszonegy tételt immár második éve mutatja be különszámban a Magyar Konyha magazin, a különszám angol változata pedig a magyar külképviseletekre is eljut majd – számolt be Menczer Tamás.
Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, a borválogatás zsűrijének elnöke hangsúlyozta, hogy a termőhelyek, szőlőfajták egyedi karakterét felmutató borok nélkül nem lehet kitűnni a nemzetközi “bortengerből”.
A nemzetközi zsűri által összeállított válogatással sikerült a Kárpát-medencei adottságok széles spektrumát bemutatni, ezúttal még egy kövidinka is bekerült – közölte.
A KKM válogatásába a Hegyközségek Nemzeti Tanácsán keresztül szétküldött felhívásra 130 pincészet küldhetett két-két mintát, a zsűri ezek közül válogatta ki a huszonegy tételt.
A borsort két kategóriába sorolták: a presztízsborokat ültetett vacsorákon kínálják vagy ajándékként adják majd, a party csomagba tartozó tételeket pedig a nagyobb létszámú diplomáciai fogadásokra szánják.

bkö \ gfp \ kvs

MTI 2019. március 1., péntek 15:01

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük